Flash

Ököllel ütötte a diákok fejét az igazgató

Egy diákok közötti nézeteltérést úgy próbált az iskola igazgatója megoldani, hogy felemelt kézzel a falhoz állította a nebulókat, és – a diákok és szülők elmondása szerint – ökölbe szorított kézzel a fejükre is ütött. Mindez a folyosón történt, és egy éppen akkor érkező szülő is látta az eseményeket, sőt videóra is vette. Az esetről egy gyermek édesanyja tett bejelentést – írta a Hajdú Online.

 

 

Az édesanya először az osztályfőnöknek szólt, de ő nem tudott semmit az esetről. Az igazgató először tagadta, hogy bántotta volna a gyerekeket, majd azt, hogy csak azt kapta, amit megérdemelt. Az asszony végül a Debreceni Tankerülethez fordult. 

Az illetékes Debreceni Tankerület komolyan vette a bejelentést, és vizsgálóbizottságot hozott létre az eset kivizsgálására. Az álmosdi Bocskai István Általános Iskola igazgatója, Miblik István a vizsgálóbizottság előtt nem tudott magyarázatot adni. 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!